5c9e257083f17.jpg

Támogatnák a kkv-k napelemes fejlesztéseit

2019-03-29


A felhívás tervezett keretösszege 15 milliárd forint.
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) – nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára

A felhívás tervezett keretösszege 15 milliárd forint, amelyből a vállalkozások kiskapacitású, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer beszerzését és telepítését valósíthatják meg. Az igényelhető támogatás minimum összege várhatóan 1,5 millió forint, maximuma 3 millió forint.

Az új energetikai felhívás egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Fotó: Mészáros János

Az államtitkár szerint az elnyert támogatással többek között:

  • maximum 15 (kilowatt) kW névleges teljesítményű napelemes rendszerek beszerzése és telepítése;
  • a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése; az épület elektromos rendszeréhez,
  • illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése valósulhat meg.

A megvalósításra maximum 12 hónap áll rendelkezésre – mondta Rákossy Balázs.

Forrás : vg.hu