5c013adb01d5a.jpg

Újra támogatják a vállalkozókat

2018-11-20


Két fontos pályázat jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében.

Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” és az „Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása” című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatott Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. A politikus hangsúlyozta:

a programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást az újonnan alapított vállalkozás indításához és az első éves működéséhez.

A kiemelt projektek keretében a Magyar Államkincstár (MÁK) egyszerűsített költség-elszámolási mód alkalmazásával nyújt támogatást azon 18-30 év közötti fiatalok és 30 év feletti álláskeresők vállalkozásindítási tevékenységéhez, akik az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése – képzés és mentorálás” című felhívás keretében vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatban felkészítésben részesültek, és jóváhagyott üzleti tervvel rendelkeznek – részletezte az államtitkár.

Fotó: Shutterstock

A potenciális vállalkozók a GINOP-5.1.9-17 projekt keretében támogatott szervezetek által nyújtott képzési programok teljesítésével szerezhetik meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, elsajátíthatják az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait, képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válásuk lépéseit.

A mostani felhívások révén elérhető, a MÁK által az egyes újonnan megalapított vállalkozások részére továbbadott támogatás összege 4,5 millió forint lehet.

Ez az összeg az önfoglalkoztatás, továbbá a vállalkozásban foglalkoztatott munkavállalók személyi jellegű ráfordítására, valamint ennek 40 százalékáig a vállalkozás indításához szükséges egyéb tevékenységek finanszírozására, eszközbeszerzésre, információs technológiai fejlesztésre, bérleti díjra, marketing és kommunikációs tevékenységre fordítható.

Forrás : vg.hu